Ambrus Zoltán vagyok a Márki-Car Kft. tulajdonosa. Mindenekelőtt szeretném köszönteni a cégünk weboldalán, amely legújabb tevékenységünket mutatja be. Ennek ellenére már több éve képezi szerves részét életünknek.

Hogyan indultunk el?

A céget 1992-ben alapítottam, akkor még két beállásos garázsban dolgoztunk. A folyamatos fejlődés és fejlesztés révén már egy 7 kocsiállásos autószervizzé nőttük ki magunkat. Személyi állományunkban szintén jelentős változások történtek, az egykori 1 fő helyett ma már 6 fő dolgozik velem. Annak idején az autószerelést, autóvillamosságot céloztuk meg. Azon belül fő profilunk a diesel személy- és kisteherautók. Típustól függetlenül fődarab javításokkal, autóvillamosság javításokkal, valamint motordiagnosztikával állunk mai napig az ügyfeleink rendelkezésére.

 

Telephelyünk egy idő után szűkössé vált és lehetőségünk volt a mellettünk lévő telket megvásárolni a bővítés céljából. De volt egy nagy probléma? Mégpedig a rajta álló épület. Első körben próbáltam megoldást találni ezen tevékenységgel foglalkozó cégek megkeresésével, de sajnos nem találtam olyan szakembert, aki megfelelő lett volna a munka elvégzésére, illetve, ha találtam is, akkor az időpont egyeztetésekor bukott el a történet.

Minden változik – Gépi földmunka, az új tevékenység

Gyermekkorom óta nagy lelkesedéssel néztem ezeket a gépeket. Mindig is érdekeltek a kisebb-nagyobb, bontó-építő gépek. Ebben a helyzetben úgy döntöttem, hogy régi álmomat valóra váltom és magam fogom megoldani a problémámat.

A bontási munkák vége. Végre!

Minden ekkor kezdődött. Elkezdtem munkagépeket vásárolni és ahogy az évek teltek, egyre többen hívtak komló és környékén gépi földmunkával kapcsolatban Ma már a fiammal együtt várjuk a megrendelőink megkeresését, munkáinkat mindig önérzetesen, magas minőségben végezzük el. A gépparkunk folyamatosan fejlődik és a fejlesztés a továbbiakban is folytatódik. Ha földmunkára van szüksége, keressen minket.

Ambrus Zoltán